A 10. jubileumi Borkonferencia március elején került megrendezésre Budapesten, ezúttal mi is részt vettünk ezen a szakmai rendezvényen.

Az impozáns New York palota volt a helyszín, olyan  elismert, neves előadókkal, mint Dr. Mészáros Gabriella, Bott Frigyes vagy a házigazda Rókusfalvy Pál.  A szervezők érdeme volt, hogy nagyon jó ritmusban tartották mederben az egész rendezvényt, a figyelem egy pillanatra sem lankadt a közönség részéről.

A Borkonferencia fő témái voltak a klímaváltozás, a globális felmelegedés hatása a szőlészetben, és a boros témájú oktatások szerepe a társadalom és a szakma fejlődésében.  A szakértőktől megtudtuk, hogy a hőmérséklet és időjárási változások kapcsán nincs még okunk a pánikra, de alkalmazkodnunk kell minél hamarabb a változásokhoz, például egy új szőlőfajta választásával, aminek a tulajdonságai jobban megfelelnek a megváltozott viszonyoknak.

Az elhangzottak alapján borhoz a kapcsolódó témákban jelenleg általánosan nagy az érdeklődés a civil szférában is a tanfolyamok iránt, ami a minőségi borfogyasztás felé tereli a vevőket, ez jót jelent nekünk.

A záró kerekasztal beszélgetésben a borturizmusban rejlő lehetőségeket vitatták meg a résztvevők: Gerendai Károly, Bolyki János, Prof. Dr. Szolnoki Gergely a Geiseinheimi Egyetemről és Lilla O’Connor, a Wines Of Hunrary UK alapítója.  A konklúzió számomra itt az volt, hogy az országimázs részévé kell tenni a borturizmust, és következetesen, átfogó kampány részeként, más vonzó turisztikai programokkal együtt kínálni a belföldi és a külföldi vendégeknek is az élményt.

Személy szerint nekem nagyon tetszettek a rendezvény programjában szereplő,  különböző szőlőfajtákat bemutató 10 perces „védőbeszédek” is, melyeket egy-egy borász tartott, aki az adott fajtával dolgozik.

A furmintról szóló bemutató Bodó Judit prezentálásában  kiemelkedő volt és igazán megmozgatta az érzelmeinket is. Az előadás mellé kóstolt 2018-as Csontos furmintja pedig szépen alátámasztotta az érvelést 😊 .

Minden fajtából érkezett kóstoló egyébként a dicsérő szavak mellé, nem tudom, ez korábbi években így volt-e, mindenesetre ez egy nagyszerű ötlet, kiváló borászatoktól a fajtajelleget szerintük leginkább megmutató tételeket végigkóstolni kivételes élmény volt.

Köszönjük az értékes tartalmat és az inspirációt, jövőre is csatlakozunk a rendezvényhez!

Vaszkóné Bodnár Gabriella