Találkozzunk a borászokkal, hallgassuk meg a borok mögötti történeteket – garantált a szuper hangulatú délután…
Mindezt sorban állás, Festipay kiváltás, időjárási és pénztárcát érintő meglepetések nélkül – a Borjouron.
Idén mi kiállítóként is részt vettünk ezen a boros rendezvényen, alábbiakban a rövid élménybeszámolónk!
Az Istenhegyi stand a Borjouron
A Borjour élmény
A Borjour élmény lényege a könnyedség, a barátságos és közvetlen hangulat.
A borászatok is szívesen jönnek erre a rendezvényre, mert a szervezők gondoskodnak a borok hűtéséről és a folyamatos ásványvíz ellátásról is. A kiállítók így minimális felszereléssel és pakolással már készen is állhatnak a vendégfogadásra, itt a lényeg: a találkozás, a személyesség a bemutatkozás lehetősége.
Az egyik legnagyobb könnyebbség, hogy a pult egyik oldalán sem kell pénzt számolni, kártyát csippantani: a belépő ára korlátlan kóstolást biztosít mindenkinek (igen, a borászoknak is! ).
Így bárki megismerkedhet a kisebb-nagyobb borászatokkal, és mégsincs az az érzésünk, hogy egy belterjes, szűk szakmai közösségbe csöppent.
Ha tetszik egy bor, kérhetünk még, ha nem tetszik, kiönthetjük. Feltehetünk rengeteg kérdést is, ez mindig értékes, azonnali visszajelzés a látogatóktól a kiállítóknak, a vendégek pedig maximális figyelmet kapnak.
Borkóstolók
Szerencsére idén nekünk is jutott időnk, hogy több magyar pincészet, borvidék kínálatát végig kóstolhassunk és kifaggathassuk őket a tapasztalataikról, terveikről.
Emlékezetes borászatok, tételek voltak
a Steigler Pince Sopronból – itt a furmintot és a Pinot Noirt teszteltük, kiválóak voltak
a Brigád Pince Mórról – Chardonney, bár hegyaljaiként számunkra távoli ez a fajta, nagyon ízlett nekünk
Mackó Pincészet, Villány – Classius, Kismedve, Nagymedve, Téli Álom – roppant szakszerű, teljes ívű kóstoltatás, köszönjük!
Aranysörte, Dörgicse – balatoni családi borászat, akiket a Facebookon is érdemes figyelemmel kísérni – a ház bora mindent vitt :)
Babits Pincészet, Tolcsva – 6 puttonyos Tokaji Aszú, mint egy álom
a vörösökből az egyik szívünk csücske Szekszárd – a Dúzsi (Görögszó) és Vesztergombi pincészeteknél (Apha) lehetőségünk volt a prémium tételeket is kóstolni, régi ismerősként hosszabban is ápoltuk a kapcsolatot, jó beszélgetések kerekedtek
Istenhegyi stand
Idén mi kiállítóként vettünk részt a Borjouron, így ez lehetőséget adott, hogy sok régi baráttal és új érdeklődővel kóstoltathassuk, kapcsolódjunk, mesélhessünk Rátkáról és a borvidékről.
A látogatók között száraz furmintjaink arattak a legnagyobb sikert, különösen a 2020-as Obszidián, ami a friss ízvilágával hódította meg a fiatalabb közönséget. A hagyományos tokaji ízeket keresők az Áldomás után csettintettek elégedetten, hiszen ízben-illatban gazdagon hozza a tokaji édes bor karaktert, és jót tett neki az idő is.
A Candy félédes furmintunk szerepelt a rendezvény VIP szekciójában is, így aki a különteremben megkóstolta, megkeresett utána bennünket a standon is, hogy többet megtudjon erről a tételről.
Rátki Menyecske, Candy, Obszidián
A fotót köszönjük a MAD Wine standról a srácoknak!
Óriási élmény volt számunkra találkozni a régi és új érdekődőkkel, kóstolni vágyókkal és a szakmabeliekkel ezen a színvonalas rendezvényen, jövőre találkozzunk ugyanitt!
https://www.istenhegyiborhaz.hu/wp-content/uploads/2023/02/GabiGabor_.jpg14401080KrisztinaBhttps://www.istenhegyiborhaz.hu/wp-content/uploads/2019/02/istenhegyi-borhaz-tokaj-hegyalja-logo-full-color-00-450x263.pngKrisztinaB2023-02-26 09:34:132023-02-26 10:27:31Borjour Magnum 2023 – az ideális borfesztivál!
A 10. jubileumi Borkonferencia március elején került megrendezésre Budapesten, ezúttal mi is részt vettünk ezen a szakmai rendezvényen.
Az impozáns New York palota volt a helyszín, olyan elismert, neves előadókkal, mint Dr. Mészáros Gabriella, BottFrigyes vagy a házigazda Rókusfalvy Pál. A szervezők érdeme volt, hogy nagyon jó ritmusban tartották mederben az egész rendezvényt, a figyelem egy pillanatra sem lankadt a közönség részéről.
A Borkonferencia fő témái voltak a klímaváltozás, a globális felmelegedés hatása a szőlészetben, és a boros témájú oktatások szerepe a társadalom és a szakma fejlődésében. A szakértőktől megtudtuk, hogy a hőmérséklet és időjárási változások kapcsán nincs még okunk a pánikra, de alkalmazkodnunk kell minél hamarabb a változásokhoz, például egy új szőlőfajta választásával, aminek a tulajdonságai jobban megfelelnek a megváltozott viszonyoknak.
Az elhangzottak alapján borhoz a kapcsolódó témákban jelenleg általánosan nagy az érdeklődés a civil szférában is a tanfolyamok iránt, ami a minőségi borfogyasztás felé tereli a vevőket, ez jót jelent nekünk.
A záró kerekasztal beszélgetésben a borturizmusban rejlő lehetőségeket vitatták meg a résztvevők: Gerendai Károly, Bolyki János, Prof. Dr. Szolnoki Gergely a Geiseinheimi Egyetemről és Lilla O’Connor, a Wines Of Hunrary UK alapítója. A konklúzió számomra itt az volt, hogy az országimázs részévé kell tenni a borturizmust, és következetesen, átfogó kampány részeként, más vonzó turisztikai programokkal együtt kínálni a belföldi és a külföldi vendégeknek is az élményt.
Személy szerint nekem nagyon tetszettek a rendezvény programjában szereplő, különböző szőlőfajtákat bemutató 10 perces „védőbeszédek” is, melyeket egy-egy borász tartott, aki az adott fajtával dolgozik.
A furmintról szóló bemutató Bodó Judit prezentálásában kiemelkedő volt és igazán megmozgatta az érzelmeinket is. Az előadás mellé kóstolt 2018-as Csontos furmintja pedig szépen alátámasztotta az érvelést 😊 .
Minden fajtából érkezett kóstoló egyébként a dicsérő szavak mellé. Nem tudom, ez korábbi években így volt-e, mindenesetre ez egy nagyszerű ötlet: kiváló borászatoktól, a fajtajelleget szerintük leginkább megmutató tételeket végig kóstolni, kivételes élmény volt.
Köszönjük az értékes tartalmat és az inspirációt, jövőre is csatlakozunk a rendezvényhez!
We may request cookies to be set on your device. We use cookies to let us know when you visit our websites, how you interact with us, to enrich your user experience, and to customize your relationship with our website.
Click on the different category headings to find out more. You can also change some of your preferences. Note that blocking some types of cookies may impact your experience on our websites and the services we are able to offer.
Essential Website Cookies
These cookies are strictly necessary to provide you with services available through our website and to use some of its features.
Because these cookies are strictly necessary to deliver the website, refuseing them will have impact how our site functions. You always can block or delete cookies by changing your browser settings and force blocking all cookies on this website. But this will always prompt you to accept/refuse cookies when revisiting our site.
We fully respect if you want to refuse cookies but to avoid asking you again and again kindly allow us to store a cookie for that. You are free to opt out any time or opt in for other cookies to get a better experience. If you refuse cookies we will remove all set cookies in our domain.
We provide you with a list of stored cookies on your computer in our domain so you can check what we stored. Due to security reasons we are not able to show or modify cookies from other domains. You can check these in your browser security settings.
Other external services
We also use different external services like Google Webfonts, Google Maps, and external Video providers. Since these providers may collect personal data like your IP address we allow you to block them here. Please be aware that this might heavily reduce the functionality and appearance of our site. Changes will take effect once you reload the page.