Bejegyzések

Minden  szüretnek sajátos, egyedi hangulata van nálunk, az idei évre is sokáig emlékezni fogunk!
Nagy reményekkel indultunk 2021 tavaszán az évnek, hiszen először alkalmaztuk a híres Simonit & Sirch féle metszési módszertant és hajtásválogatást az Istenhegyen.
Hűvös volt a tavasz, még áprilisban is megtörtént, hogy kisebb hóviharok csaptak le ránk, de aztán csak eljött a jó idő, beindult a természet, gyönyörűen fejlődött a szőlő. A növényvédelemben kifejezetten kíméletes szereket tudtunk használni, hiszen végtelenül aszályos nyár követte a tavaszt, ami természetes módon akadályozta a káros penészgombák szaporodását. Sajnos későn vettük észre, hogy a feketerothadás felütötte a fejét nálunk is, mint sok más gazdánál idén Tokaj-Hegyalján, ez ellen csak tavasszal lehetett volna védekezni. A száraz idő kitartott nyár végén és ősszel is, így ez a komoly betegség sem tudta az egész területet letarolni, de azért érezhető kárt okozott.
Ennek is köszönhetően a 2021-es év különleges évjárat lesz Rátkán, kifejezetten kevés szőlőt kellett a tőkéknek kinevelni, így bízunk benne, hogy kiemelkedő minőségű furmint születik.
Ragyogó napsütés, nagyon kevés szőlő, csak a család és a barátok, fáradhatatlan gyerekek,  paprikás krumpli bográcsban,  mézédes must, a  Rátki Menyecske és az új 2020-as borok kóstolása a családdal, barátokkal és pihenés munka végén saját, egyre komfortosabb és folyamatosan szépülő vendégházunkban – ezek voltak a legemlékezetesebb pillanatok.
Az idei mustot betároltuk, a prést, az új (Istenhegyi logóval díszített!) ládákat elmostuk, a szőlő teljes területén felszántottuk a sorközöket, és persze folyamatosan szemmel tartjuk a murcit.
Addig is, amíg készülnek a legújabb tételek, szeretettel ajánljuk nektek a tavalyi év termését!
Az új stílusú, modern címkékkel és palackokkal forgalomba hozott félédes Candy, a száraz Obszidián 2020 és félszáraz gyöngyözőborunk, a Flitter reméljük sokatoknak lesz új kedvence, mi pedig a következő hónapokban a 2021-es tételekre fogunk figyelni.
Kóstoljátok meg ti is az új borokat, és böngésszétek át a szüreti fotógalériát.  Az október végi időzítéssel édes bort céloztuk meg, sokáig vártunk az utolsó szüreti napokkal.  Ennek köszönhetően, az előző évekkel ellentétben most a klasszikus hegyaljai hidegben vágtunk neki az utolsó szedésnek, nagy szerencsénk volt a napsütéssel!
A profi fotókat Szentirmai Zsolt készítette, köszönjük!
Istenhegyi borok 2020

Istenhegyi borok 2021