Megérkeztek a várva várt 2020-as szüretelésű borok, addig is, amíg elkészülnek az új címkék, bemutatjuk nektek a friss, ropogós tételeket!
Flitter nevű félszáraz furmint gyöngyözőnkről: borászatunk egy letisztultabb stílust célzott meg a 2020-as évjárattal, ebben az évben nem adtunk hordós érlelést borainknak, hanem a könnyed és gyümölcsös ízeket emeltük ki. A gyöngyözőbor készítéséhez kifejezetten ideálisnak érezzük a félszáraz furmintot, hiszen épp csak annyi maradék cukortartalom van benne, ami vidámmá és könnyen ihatóvá teszi. Ebben a tételben is megjelennek a furmintra jellemző körtés, kicsit birsalmás ízek, és ha jól behűtve fogyasztjuk, ahogy azt illik, ezek egy plusz frissítő, üdítő hatást adnak a bornak. Ez az első gyöngyözőborunk, amelyet teljes egészében saját kézzel készítettünk, az új palackozónkban, fogadjátok szeretettel!
A webshopon is rendelhetőek ezek a tételek, és egyedi megrendelésre, mennyiségi kedvezménnyel is tudunk szállítani az új borokból, keressetek bennünket bátran emailen vagy mobilon!
Jó kóstolást, reméljük, nálatok is sikert aratnak az új Istenhegyi furmintok!
![Fliter Frizzante, Candy félédes, Obszidián 2020](https://www.istenhegyiborhaz.hu/wp-content/uploads/2021/07/Uj_borok_2020.jpg)
Új borok 2020-ból : Flitter Frizzante, Candy félédes furmint, Obszidián száraz furmint
![kóstoljátok meg új tokaji furmint borainkat Istenhegyről](https://www.istenhegyiborhaz.hu/wp-content/uploads/2021/07/Gabi_vendeghaz_borozo.jpg)
Egészségetekre!
![Istenhegyi borok 2020](https://www.istenhegyiborhaz.hu/wp-content/uploads/2021/11/Candy_Obszidian_Flitter_RM.jpg)
Update november : Elkészültek az új címkék : Istenhegyi borok 2020