Istenhegyen is meghagytunk pár sort az édes tételekre, és milyen jól tettük :) Míg tavaly mínuszokban szedtük le az utolsó fürtöket, az utolsó októberi hétvégén már ugyan ködös, de még kellemes időben szedtük az aszús fürtöket.
Hamarosan érkezik a részletes beszámoló is, addig legyenek itt a fotók.
Meghagytunk pár sor szőlőt a késői szüretre, most, november elején még várunk néhány napsütéses napot, és szívből reméljük, idén ismét tudunk palackozni ebből a különleges tételből!
Ilyenkor novemberben a szőlőlevelek már sárgák, és a nem aszús szőlőszemek is barnulnak, ráncosodnak, kint a hegyen már ködben úszik a táj.
Tokaj-Hegyalján a védjeggyé vált aszúkészítés mellett nagy hagyományai vannak a késői szüretelésű borok készítésének is. A nyelvtörténeti adatok alapján (szalma szőlő – furmint) feltételezhető a középkori vallon telepesek által meghonosított kései szüretek gyakorlata, az éretten töppedt szőlő nyerése érdekében a szalmán töppesztés. A természetes édes csemegebor ízét, zamatát a nemes penész, a Botrytis nevű gomba fertőzése biztosította, a kedvező helyi párás, meleg őszi mikroklíma és a folyók (Tisza és a Bodrog, valamint a Bodrogköz párája) hatására. A természetes aszúsodás járult hozzá a szerémségi középkori, és a XVI. századtól a Tokaj-hegyaljai borok különlegességéhez.
A késői szüretelésű – „late harvest” – borokat az adott borvidék szokásos szüreti időszaka után szedett szőlőkből készítik, ez nálunk október 28-a, Simon-Júdás napja utáni heteket jelenti, mindig az időjárást és az aszúsodást figyelve, és igazodva hozzá.
A tokaji késői szüretelésű természetesen édes boroknál a must cukortartalma 25 fok, vagy ez feletti. Az aszúnál vagy az édes szamorodninál mégis könnyebb, gyümölcsösebb tételek ezek, és minden évben nagy kérdés, hogy abban az évjáratban sikerül -e palackozni belőlük.
Ezek a koncentrált ízű és gazdag illatú furmint különlegességek az ünnepi menüsor nagyszerű kiegészítőiként megmutatják az édes borok igazi értékeit: jól illenek nem csak az édes, hanem a sós ételekhez is, de önmagukban is páratlan élményt jelent a fogyasztásuk.
Mihez igyunk késői szüretelésű vagy édes tokajit? Ezek az italok jól illenek a libamájhoz, fügéhez, gesztenyés ételekhez, sütőtökhöz, libamellhez, mézes süteményekhez és a különleges sajtokhoz.
Áldomás 2017 édes furmint
De ha még valami kimaradt a felsorolásból, ne habozzatok, küldjétek el nekünk akár fotóval együtt, várjuk a tippeket!
https://www.istenhegyiborhaz.hu/wp-content/uploads/2020/11/ratka_dulo_november.jpg422750KrisztinaBhttps://www.istenhegyiborhaz.hu/wp-content/uploads/2019/02/istenhegyi-borhaz-tokaj-hegyalja-logo-full-color-00-450x263.pngKrisztinaB2020-11-11 22:33:292021-01-17 14:15:36Késői szüret a tokaji borvidéken – Milyen ételekhez illenek ezek a borok?
We may request cookies to be set on your device. We use cookies to let us know when you visit our websites, how you interact with us, to enrich your user experience, and to customize your relationship with our website.
Click on the different category headings to find out more. You can also change some of your preferences. Note that blocking some types of cookies may impact your experience on our websites and the services we are able to offer.
Essential Website Cookies
These cookies are strictly necessary to provide you with services available through our website and to use some of its features.
Because these cookies are strictly necessary to deliver the website, refuseing them will have impact how our site functions. You always can block or delete cookies by changing your browser settings and force blocking all cookies on this website. But this will always prompt you to accept/refuse cookies when revisiting our site.
We fully respect if you want to refuse cookies but to avoid asking you again and again kindly allow us to store a cookie for that. You are free to opt out any time or opt in for other cookies to get a better experience. If you refuse cookies we will remove all set cookies in our domain.
We provide you with a list of stored cookies on your computer in our domain so you can check what we stored. Due to security reasons we are not able to show or modify cookies from other domains. You can check these in your browser security settings.
Other external services
We also use different external services like Google Webfonts, Google Maps, and external Video providers. Since these providers may collect personal data like your IP address we allow you to block them here. Please be aware that this might heavily reduce the functionality and appearance of our site. Changes will take effect once you reload the page.