Nézzétek meg ti is az Agrárvilág magazin interjúját az Istenhegyi Borházzal!
Vaszkóné Bodnár Gabi mesél Zemplénről, Tokajról, a borokról , a rátkai vendégházról és a debreceni Farmer Expo kóstolóiról és a 10 év alatt itt kötött ismeretségekről.
Az Istenhegy dűlő lábánál egy régi szép sváb parasztházat és a hozzá tartozó nyári konyhát újítottuk fel tavaly, hogy vendégül láthassuk a Zemplénbe látogatókat.
Az ízlésesen berendezett 4 szoba, a felszerelt konyha és a hangulatos borozó júniustól már foglalható! A vendégházzal közös hatalmas udvaron található a családi borászat modern épülete is, és mivel közvetlenül a szőlőhegy tövében vagyunk, utolsó házként a faluban , semmilyen más épület nem zavarja a panorámát a hegyaljai dűlőkre.
A szállással 4 db fürdőszobás szobát, gazdagon felszerelt, egylégterű konyhát és étkezőt, valamint a délutáni grillezések és éjszakába nyúló beszélgetések helyszínéül szolgáló, konyhából nyíló fedett teraszt vehetnek birtokba a Rátkára érkező vendégek.
vintage hangulatú berendezés ízléses burkolatok komfortos fürdőszobás szobák tágas közösségi tér 8+5 fős befogadóképesség
Konyha
Szoba № 3
Étkező-borozó
Várunk benneteket, további információk, árak, bejelentkezés:
Mihez hasonlíthatjuk az utóbbi 30 év gasztronómiai trendjeit, kinek mi az, ami klasszikus, ami megszokott és standard? Minden generációnak más emlékei vannak, a gyerekkor ízei, a nagyszülők öröksége és a tájegység ahol felnőtt és a saját tapasztalatok alapvetően befolyásolják ezeket érzéseket.
A XIX. századi Magyarországon a polgárosodás korában a szokássá vált étteremlátogatások alkalmával már borlapról is tudtak a vendégek megfelelő italt választani a fogásokhoz. Sajnos a háború után hazánkban az étkezés és a borfogyasztás kultúrája is gyökeresen megváltozott, csupán 50 év elteltével, a rendszerváltás után kezdtek feléledni a ezek a hagyományok és indult útjára a borfogyasztás újra felfedezése. Ekkor kezdtek el visszanyúlni a háború előtti receptekhez, módszerekhez, ezzel párhuzamosan kapcsolódni a haladó irányzatokhoz, illetve az aktuális divathoz.
Családi hagyományok – ’80-as évek
A 80-as években úgy nőttünk fel Hegyalján, hogy a kertben szinte minden zöldség és gyümölcs megtermett, a hús, a tojás nem csak a boltból de a tanyáról származhatott. A szerencsi cukorgyári óvodában finom és változatos volt az ebéd, és az általános iskolában is kiválóan főztek mind a Hunyadi, mind a Bocskai Gimnázium menzáján. Önálló háztartást vezetve felnőttként, Budapesten realizáltuk, hogy milyen természetesen könnyen jutottunk hozzá éveken át a jó alapanyagokhoz és a belőlük készült változatos és finom ételekhez, és ez nincs így mindenhol.
Bár mindig volt szőlőnk, gyerekként a tokajiról vagy más akkor divatos borról (pl. Egri bikavér) az ünnepi alkalmakkor ajándékba adott-kapott borospalackok jutnak eszembe, de nem tudnám felidézni, hogy az ebédhez vagy a vacsorához bárki tudatosan párosította volna az italokat, a nagy kedvenc amúgy is a sör volt.
A vad 90-es évek
A 90-es éves középiskolai menzája (oh , Mudrány András étkezde!) persze igazi mélyrepülés volt gasztronómiai és mindenféle szempontból a gyerekkor ételei után, diákként a bor természetesen még a bulik kelléke volt, nem a finom ebédek, vacsorák kifinomult kiegészítője – ez valószínűleg ma sincs másként a gimisek vagy az egyetemisták körében.
A budapesti KVIF-en (Kereskedelmi Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Főiskola) persze megtanultuk a kötelező borvidékeket és hogy hogyan készül a tokaji aszú, de az egyetlen konkrét italokhoz kapcsolódó ajánlás a már akkor is retronak számító Puszta koktélvolt, ami tokaji szamorodniból, barackpálinkából és koktélmeggyből állt – ezt javasolták hivatalosan welcome drinkként rendezvényekhez. Az ételkészítésben hamarabb megjelentek a haladóbb trendek az alapanyagok és technológiák kapcsán, de a borok kapcsán még jópár évet kellett várni, amíg akár egy sommelier tanfolyamot indítottak volna a hivatalos képzésben.
A vendéglátóipari főiskolai évek meghatározó élménye volt, amikor 3 hónapos szakmai gyakorlatomat töltöttem Ile de Ré szigetén Franciaországban, egy Michelin csillagos séf éttermében. Ezen a fantasztikus helyen nem csak a regionális konyhaművészettel és méltán híres francia cukrászattal ismerkedtem meg, hanem a legfontosabb francia borvidékekkel és a francia italfogyasztási szokásokkal is. Az óceánparti étteremben az ebédmenühöz is szívesen fogyasztottak kisebb kiszerelésű palackban bort, a fehérborhoz járt a jegesvödör, és életre szóló élmény volt a Veuve pezsgőt megkóstolni 1998-ban. Charente-Maritime régió különleges bora a Pineau de Charante , amely egy cognac-kal megerősített fortified wine. Ez a különleges bor nekem akkor nagyon ízlett, de Magyarországon ugyanolyan értetlenül álltak előtte, mint a franciák az ajándékba vitt magyar pirospaprika előtt…: nem az ő ízlésük, nem tudtak vele mit kezdeni, ha nekem ízlik, egyem meg én, igyam meg én :)
Világkonyha és bloggerforradalom 2000- 2010
Pár év múltán, immár a telco és IT szektorban dolgozó fiatal felnőttként azt tapasztaltam, hogy a világkonyhával ismerkedés elkezdődött Magyaroszágon is. Ahogy kinyílt a világ, többen vállaltak külföldön munkát, és az itt megtelepedő multik is hozták a külföldi kollégákat magyar leányvállalatokhoz, az éttermekben is érezni lehetett a kulturális nyitást. Ahogy az akkor mindenki által nézett TV csatornákra berobbant Jamie Oliver, Nigella és Floyd, úgy fedeztük fel mi is nagy lelkesedéssel, milyen az új , ismeretlen ízvilágú fogásokat kipróbálni és hozzá illő finom borokat választani.
Nem ment persze egyről a kettőre, hiszen a borválaszték is teljesen más volt a 2000-es évek elején, de a multikulti életmód és a borfogyasztás is egyre divatosabb lett. Majdnem 10 évnek kellett eltelnie, amíg jött a nagy alapanyag és gasztro forradalom, ami eltartott kisujjal és tüzes vassal próbálta elüldözni a egyszerre a vegetát, a kirántott húst és a tablettás borokat és megszerettetni a helyi alapanyagokat és tiszta ízeket: egy másféle igényességet az elmúlt 40 évhez képest.
A magyar gasztronómiát szerencsére nem csupán a fine dining felől közelítve próbálták irányba terelni, hanem trendi lett a főzés, és az erről szóló blogolás sok érdeklődőtt megszólított. Ekkor éledt újra a magyar minőségi borászat, a tömeges ültetvénykivágások után számos borász alapította meg saját vállakozását, ahol ma már ezen borászok gyerekei is dolgoznak. Divat lett céges ajándékként is a bor, akár üzleti partnereknek, akár dolgozóknak, megjelentek a delikatesz üzletek is, ahol a sonka, sajt, csokoládé csemegékhez bort is ajánlottak.
Ebben az időszakban voltam GYES-en, és mivel volt időm inspirálódni, faltam a blogbejegyzéseketBodrogi Fűszeres Esztertől, Péter Annától és Hódos Hajnitól Malackarajtól, vásároltuk a Stahl szakácskönyveket és a TV Paprika magazint Winkler Róbert technológiai rovatával. Havas Dóra, Mautner Zsófia, Világevő Jókúti András pedig ontották a beszámolókat, recepteket, műsorokat, tippeket.
Bor és gasztronómia – 2011 – 2020
A bor és gasztronómia magyarországi nagy újjászületésének alighanem óriási lendületet adott, hogy olyan vendégfogadással tudtak készülni a borászatok Villányban, majd a Balatonnál, amely sok céges rendezvényt vonzott. A borvidéken egy kellemes hétvégét eltöltött céges vendégek később privátban is vásároltak az ott kóstolt finom borokból a helyszínen, és baráti társasággal is szívesen visszatértek.
2014 környékén megjelent a DiVino franchise borbár hálózat, ami a fiatalabb generációval is megismertette a jó borokat.
Ahogy én emlékszem, a 2010-es évek környékén kezdődött a nagy gasztro fesztiválok, a street food, majd pedig a borfesztiválok hőskora – szépen kiegészítve egymást, hiszen ahol főztek, kellett a finom innivaló, a borokhoz pedig illett a helyi sajt, vagy a kitelepült éttermek kínálata. A budapesti rendezvényeken kívül, a regionális borfesztiválok is nagyot mentek , a gyerekbetegségeket kinőve, egyre jobb lett a szervezés és mindenki megtalálta a hozzá legjobban illő eseményt. A fesztiválokra látogatók kipróbálhatták a legújabb ételeket, ízletes borokat és kiegészítő program is akadt a zenét, művészetet vagy a kültéri programokat kedvelőknek.
A finom borok fogyasztása része lett a mindennapoknak, az egyre kiválóbb magyar pincészetek mellett meg kell említeni a Bortásaság és a Borháló üzletek edukációs szerepét a népszerűsítésben, nem beszélve a Borkollégiumról. A borászok mellett dr. Mészáros Gabriellaés Herczeg Ágnes borszakértők voltak, akik munkáit mindenki tanulmányozta, aki elkezdett érdeklődni a borok és ételek párosítása iránt, kiváló kiadványokat köszönhetünk nekik!
A bloggerek a TV képernyőre, majd a YouTubera költöztek, a Vacsoracsata és a séfek versenye pedig továbbra is lázban tartott sok-sok nézőt. Az organikus alapanyagok, a saját fűszer vagy konyhakert már nem divatként szerepelt a köztudatban, hanem Budapesten is sokan csatlakoztak a közösségi kertekhez, a főzéshez az alapanyagokat pedig a piacról, vagy a termelőtől kezdték el egyre többen beszerezni, a borfogyasztás és borválasztás az étkezéshez pedig beépült az ünnepekbe és mindennapokba. Divatosak lettek az otthoni tematikus baráti vacsorák, ahol a vendéglátók főztek, és már borokat is választottak az adott menühöz.
2020 – megfordult a világ
2020-ban aztán persze megfordult a világ. A hobbi péksüteményen túl sokan most készítettük el először egyedül a húsvéti sonkát és kalácsot, majd a hagyományos karácsonyi ételeket is, a bort pedig legtöbbször online rendeljük, nem helyben vásároljuk… Tavaly az is berendezte a balkont és paradicsomot nevelt rajta, esetleg konyhakertet varázsolt a belső udvaron vagy a kertben, akitől eddig nagyon távolt állt ez a tevékenység. Mi Rátkán szerencsések voltunk, hiszen a szőlőhegyen a dűlök között nem kellett tartani a kiránduló tömegektől, és mivel az ilyenkor biztonságos távolságot mind a szüret, mind a metszés alkalmával tartani tudjuk, idén több barátunk és családtagunk is megismerkedhetett a szőlőtermesztés és a borkészítés folyamataival. Az újfajta életmód nem csak elvett, de sokat is adott: mivel elkészült az Istenhegyi vendégház felújítása, most sokkal több időt tudtunk mi is a borászattal tölteni és lelassulva felfedezni a környék természeti és épített szépségeit.
Mindezek mellett nagyon várjuk, hogy újra együtt ülhessünk a helyi rendezvényeken, a hegyaljai éttermek teraszán vagy a rátkai vendégházban a családdal, baráti társasággal és újra találkozzunk és kóstoljuk és kóstoltassuk a finom borokat és az szezonális ételeket a mádi, rátkai vagy a tállyai fesztiválokon is!
https://www.istenhegyiborhaz.hu/wp-content/uploads/2020/11/Aldomas2017_marton_nap_fekvo.jpg422750KrisztinaBhttps://www.istenhegyiborhaz.hu/wp-content/uploads/2019/02/istenhegyi-borhaz-tokaj-hegyalja-logo-full-color-00-450x263.pngKrisztinaB2021-04-11 16:26:552022-01-03 22:38:49A Puszta koktéltól a regionális konyháig – Bor és gasztronómia
We may request cookies to be set on your device. We use cookies to let us know when you visit our websites, how you interact with us, to enrich your user experience, and to customize your relationship with our website.
Click on the different category headings to find out more. You can also change some of your preferences. Note that blocking some types of cookies may impact your experience on our websites and the services we are able to offer.
Essential Website Cookies
These cookies are strictly necessary to provide you with services available through our website and to use some of its features.
Because these cookies are strictly necessary to deliver the website, refuseing them will have impact how our site functions. You always can block or delete cookies by changing your browser settings and force blocking all cookies on this website. But this will always prompt you to accept/refuse cookies when revisiting our site.
We fully respect if you want to refuse cookies but to avoid asking you again and again kindly allow us to store a cookie for that. You are free to opt out any time or opt in for other cookies to get a better experience. If you refuse cookies we will remove all set cookies in our domain.
We provide you with a list of stored cookies on your computer in our domain so you can check what we stored. Due to security reasons we are not able to show or modify cookies from other domains. You can check these in your browser security settings.
Other external services
We also use different external services like Google Webfonts, Google Maps, and external Video providers. Since these providers may collect personal data like your IP address we allow you to block them here. Please be aware that this might heavily reduce the functionality and appearance of our site. Changes will take effect once you reload the page.