Bejegyzések

Istenhegyi Vendégház, falusi farmszállás, Rátka

 

Az Istenhegyi Vendégház Rátkán, a Mező utca 55-ben várja a kikapcsolódni, pihenni vágyó vendégeit!

Az ízlésesen felújított verandás parasztház 4 szobával, összesen 13 főnek tud  kedvező áron szállást biztosítani. A nyári konyhában modern, felszerelt konyha és egy 15 fős étkező-borozó áll rendelkezésre, mind kisgyerekes családok, mind baráti társaságok számára kiváló bázis a zempléni kirándulásokhoz. A Vendégház épülete az utolsó ház az utcában, vendégeink a fedett teraszról gyönyörködhetnek a panorámában.

 

Programok Tokaj-Hegyalján

A vártúrákon kívül az aktív kikapcsolódást támogatja a szomszédos Mádon található a Borbringa bicikli és e-bike kölcsönző, valamint a Zemplén Kalandpark Sátoraljaújhelyben.

Enni – inni

Ebédre-vacsorára szívesen ajánjuk a közeli Abaújszántón nyitott Forró Kutya BBQ éttermet, ami finom, füstös húsos fogásokkal és nagy terasszal várja a betérőket.

Az elegánsabb beltér és a bisztro konyha kedvelőinek ajánljuk az Első Mádi Borház és a Dereszla kínálatát, míg a kicsit hagyományosabb ízeket szeretőknek a 37-es főút melletti Sárga Borház étterme lehet a megfelelő hely.

Ha valaki édességre vágyik, a mádi Édes Mádkám  kiváló desszertválasztékkal várja.

Borászat

A Vendégház udvarán található az Istenhegyi borászat borfeldolgozó épülete, igény szerint borkóstolóval, dűlőtúrával és kedvezményes helyszíni borvásárlási lehetőséggel várjuk kedves vendégeinket! 🥂

 

Istenhegyi Vendégház – veranda

 

 

 

Konyha

Szoba 4. Istenhegyi Vendégház, Rátka

Szoba № 4

Étkező-borozó

Terasz

Az Istenhegy dűlő lábánál egy régi szép sváb parasztházat és a hozzá tartozó nyári konyhát újítottuk fel tavaly, hogy vendégül láthassuk a Zemplénbe látogatókat.

Az ízlésesen berendezett 4 szoba, a felszerelt konyha és a hangulatos borozó júniustól már foglalható! A vendégházzal közös hatalmas udvaron található a családi borászat modern épülete is, és mivel közvetlenül a szőlőhegy tövében vagyunk, utolsó házként a faluban , semmilyen más épület nem zavarja a panorámát a hegyaljai dűlőkre.

A szállással 4 db fürdőszobás szobát, gazdagon felszerelt, egylégterű konyhát és étkezőt, valamint a délutáni grillezések és éjszakába nyúló beszélgetések helyszínéül szolgáló, konyhából nyíló fedett teraszt vehetnek birtokba a Rátkára érkező vendégek.

🔸 vintage hangulatú berendezés
🔸 ízléses burkolatok
🔸 komfortos fürdőszobás szobák
🔸 tágas közösségi tér
🔸 8+5 fős befogadóképesség

Konyha

Szoba 3. Istenhegyi Vendégház, Rátka

Szoba № 3

Étkező-borozó

Várunk benneteket, további információk, árak, bejelentkezés:

https://www.istenhegyiborhaz.hu/istenhegyi-vendeghaz-ratka/

A fotókat köszönjük a Zemplénikalandok.hu oldalnak és Szentirmai Zsoltnak !