Bejegyzések

Istenhegyi Vendégház, falusi farmszállás, Rátka

 

Az Istenhegyi Vendégház Rátkán, a Mező utca 55-ben várja a kikapcsolódni, pihenni vágyó vendégeit!

Az ízlésesen felújított verandás parasztház 4 szobával, összesen 13 főnek tud  kedvező áron szállást biztosítani. A nyári konyhában modern, felszerelt konyha és egy 15 fős étkező-borozó áll rendelkezésre, mind kisgyerekes családok, mind baráti társaságok számára kiváló bázis a zempléni kirándulásokhoz. A Vendégház épülete az utolsó ház az utcában, vendégeink a fedett teraszról gyönyörködhetnek a panorámában.

 

Programok Tokaj-Hegyalján

A vártúrákon kívül az aktív kikapcsolódást támogatja a szomszédos Mádon található a Borbringa bicikli és e-bike kölcsönző, valamint a Zemplén Kalandpark Sátoraljaújhelyben.

Enni – inni

Ebédre-vacsorára szívesen ajánjuk a közeli Abaújszántón nyitott Forró Kutya BBQ éttermet, ami finom, füstös húsos fogásokkal és nagy terasszal várja a betérőket.

Az elegánsabb beltér és a bisztro konyha kedvelőinek ajánljuk az Első Mádi Borház és a Dereszla kínálatát, míg a kicsit hagyományosabb ízeket szeretőknek a 37-es főút melletti Sárga Borház étterme lehet a megfelelő hely.

Ha valaki édességre vágyik, a mádi Édes Mádkám  kiváló desszertválasztékkal várja.

Borászat

A Vendégház udvarán található az Istenhegyi borászat borfeldolgozó épülete, igény szerint borkóstolóval, dűlőtúrával és kedvezményes helyszíni borvásárlási lehetőséggel várjuk kedves vendégeinket! 🥂

 

Istenhegyi Vendégház – veranda

 

 

 

Konyha

Szoba 4. Istenhegyi Vendégház, Rátka

Szoba № 4

Étkező-borozó

Terasz

Szeretettel várunk Benneteket az Isten-hegy lábánál kialakított vendégházunk borozójában vagy fedett teraszunkon egy könnyed borkóstolásra!

A borkóstoló során megmutatjuk a furmint sokféle arcát és a vulkanikus talajú Istenhegy dűlő karakterét, amit minden borunk magában hordoz.

A száraz, félszáraz, félédes, édes tételeken át és megismerhetitek a különbségeket a hagyományos, hordóban érlelt  (Zsófia, Illúzió, Késői szüret)  és az újabb, reduktív technológiával készült boraink között (Obszidián, Candy).

Legújabb és egyik legnépszerűbb borunk, a Flitter habzó furmint szintén része kóstolónak. A finom tételek mellett elmeséljük nektek a borokhoz kapcsolódó történeteket és ha van kedvetek, és az időjárás is engedi, felsétálhatunk a dűlők közé, a hegyre, illetve szívesen bemutatjuk a borászat palackozóját is.

Várunk Benneteket Istenhegyen!

Az Istenhegyi présháznál

 

Istenhegyi borok 2020

Istenhegyi borok 2020