Legszárazabb tételünk az Illúzió, meglehetősen mostoha körülmények között született. A 2014-es évjárat nagyon nehéz, kihívásokkal teli időszak volt egész Tokaj-Hegyalján, hiszen pont a nyár végi, őszi időszakban rengeteg eső esett nálunk. De ez még így is túl finom megfogalmazás: augusztusi felhőszakadások, extrém hidegek után a párás melegebb idő ideális táptalaja volt a szőlőbetegségeknek. A furmint a későn érő szőlőfajták közé tartozik, így várnunk kellett egészen októberig, hogy elkezdhessük a szüretet. A szokásos napsütéses idő és az ünnepi hangulat helyett inkább a kármentés és válogatás volt a jelszó, hiszen jellemzően szinte minden fürtön volt ép, aszús és sajnos hibás szem is, amit már a szedéskor ki kellett válogatnunk.
Édes borra semmi esélyünk nem volt, és azt sem tudtuk elképzelni, milyen lesz az ebből a mustból készülő bor. És hogy milyen lett végül az Illúzió?
A savak bitang erősek voltak, maradék cukornak nyoma sem volt, és akárhogy barátkoztunk volna vele, nem hagyta magát megszeretni. Majd palackba zártuk, és próbáltunk kicsit elfelejtkezni róla. Amikor 6 hónappal később kibontottuk a bort, már megtörtént a csoda: a szuperszáraz furmintunk mézes illatokkal csábított kóstolásra, az ízek pedig lekerekedtek, mi pedig nem csatáztunk tovább, legyőzött bennünket!
Egyedi karaktere azóta is megosztja a kóstoló közönséget, van, aki imádja, van, akinek túl sok, hiszen ez nem egy könnyed tétel. Fehérbor létére nagyon stabil, és évről évre kicsit változik, szerintünk még legalább 2 év potenciál van még benne. Kiváló kísérője lehet a hagyományos, karakteres fűszerezésű kiadós fogásoknak , de van, aki önmagában, szóló borként élvezi ízeit.
Kóstoljátok meg Ti is!